Kisalföld, 1997. június 30. — Otthoni szakápolási szolgálat indul

HÍD A KÓRHÁZ ÉS A HÁZI ÁPOLÁS KÖZÖTT

Friesz Tiborné, a Harris Egészségügyi Szolgálat magyarországi és megyei képviselője ez év áprilisában kereste meg a soproni Erzsébet-kórház szakmai vezetését, hogy a városban is segítsék kialakítani a több évtizedes gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező Harris Egészségügyi Szolgálatot.

Brieber Istvánnét, a soproni Erzsébet Kórház ápolási igazgatóját kértük, hogy számoljon be a tárgyalások eredményeiről:

  •  Intézményünk vezetése nyitott volt az együttmuködésre, amelynek haszna -egyebek mellett- a kórházi osztályok normatív ápolási napjainak csökkenése. De az sem elhanyagolható, hogy a programban részt vállaló nővérek, szakmájuk gyakorlása mellett plusz kereseti lehetőséghez jutnak. Természetesen a feladatot felvállaló szakdolgozók kiképzése már korábban megkezdodött - mondta az ápolási igazgató.
    Brieber Istvánné beszélt arról, hogy a Harris Egészségügyi Szolgálat két modellt működtet: a kórházközpontú és a körzetközpontú modelleket, amelyek az orvos által irányított magas színvonalú házi egészségügyi ellátást biztosítják. Sopronban a vegyes modell alkalmazását látták megvalósíthatónak.
  •  Ki kezdeményezheti a beteg otthoni ápolását?
  •  Mind a családorvos, mind a kórházi kezelőorvos kérheti a beteg otthoni szakápolását. Azonban a szolgáltatást kizárólag a háziorvos segítségével lehet igénybevenni, amely tevékenységet az egészségügyi biztosító finanszírozza. Így tehát az otthoni szakápolást a betegek közvetlen anyagi hozzájárulás nélkül vehetik igénybe, magyarul: az ápolás a betegek részére ingyenes.

Megtudtuk, ez évtől kezdődően bővül a megyei ellátás területén az otthoni szakápolás, hiszen Sopronban, Mosonmagyaróváron, Csornán és Kapuváron is megszervezésre került az otthoni szakápolás a helyi kórházak segítségével és támogatásával.

A soproni öt tagból álló szakápolási szolgálatnál diplomás ápolónők, szakápolók, gyógytornászok, logopédusok, fizikoterapeuták, és más specialisták is dolgoznak majd - mellékállásban. A szolgálat koordinátora Varga Pálné, az urológiai osztály osztályvezető főnővére.

A július elsején életbe lépő ápolás, a betegek gyógyulását nagymértékben elosegítő otthoni gyógyítás hazai környezetben, a család közvetlen jelenlétében történik. A szakemberek abban is reménykednek, hogy a szakápolók tudásuk és tapasztalatuk nagy részét a családtagoknak is képesek lesznek átadni.

Török M

Lap tetejére| Dokumentum térkép | Kapcsolat || designed by molinari | © by Harris Egészségügyi Szolgálat